Intézményünkben a VÉRVÉTELI vizsgálatok árát, kizárólag KÉSZPÉNZBEN van lehetőség kifizetni!

HARMÓNIA EGÉSZSÉG HÁZ

Ahol minden a pácienseink egészségének megőrzéséért és gyógyulásáért történik

Időpontot foglalok

Már a kezdetektől Önök mellett vagyunk, legyen szó várandósságról, szűrővizsgálatról vagy felnőtt szakrendelésekről.

A Harmónia Egészség Ház intézményt 2014-ben azzal a céllal alapítottuk, hogy segítsük a térség járóbeteg-ellátását, ezzel magasabb szintre emelve az egészségügyi szolgáltatások színvonalát. Orvosi intézményünk helyszínéül olyan adottságokkal rendelkező épületet választottunk, amely elhelyezkedése, megközelíthetősége is tökéletesen alkalmasnak bizonyult rendelőink befogadására. Az évek során pácienseink visszajelzései és igényei alapján szolgáltatási körünket és szakterületeink számát folyamatosan növeltük. Bővítettük eszközparkunkat, és továbbra is figyelemmel kísérjük a szakmai újdonságokat, hogy azokat is beépíthessük kínálatunkba. Olyan munkatársakkal dolgozunk, akik közül sokat a szakma legjobbjainak tartanak. Intézményünk sikere bebizonyította, hogy színvonalas szolgáltatásokra az egészségügy terén is szükség van.

Istenes Tímea
szakmai vezető,
természetgyógyász-fitoterapeuta

Képzett, tapasztalt orvosok

Orvosaink elismert ,neves, kimagasló szaktudással rendelkező szakemberek, akik széleskörű tapasztalataikkal és szakmai tudásukkal hivatottak segíteni a minőségi javulást az Ön egészségében és közérzetében . Ennek köszönhetően az orvoscsoportunk számos területen tud megbízható tanácsot adni, megfelelő diagnózist felállítani és kezelést biztosítani Önnek, az egyéni igényeinek megfelelően.

Figyelmes, készséges munkatársak

Valamennyi közreműködő munkatársunk, asszisztensünk, ügyfélszolgálati és ügyfélkapcsolati kollégánk a megfelelő képzettségen túl , rendelkezik az empátia- és segítőkészség, a pontosság, a rugalmasság és naprakész adminisztráció tulajdonságokkal.

Impozáns környezet

Ízléses, mutatós, dekoratív várótermünkben fogadjuk a hozzánk érkezőket, igyekezve ezzel is feledtetni a feszélyezettség érzését.

Komplex szűrővizsgálatok

Szűrési csomagjainkat – amelyek a panaszok, az aktuális állapot, a személyes rizikófaktorok és az örökletes betegségek iránti hajlam alapján javasolt vizsgálati sort jelentik – hazai, orvosi szakmai ajánlások alapján állítottuk össze. Cégek, intézmények részére egyedi ajánlatokat készítünk!

Laborvizsgálat 48 órán belül

Teljeskörű laboratóriumi vizsgálatok, helyszíni vérvétel, várakozás nélkül. Eredményközlés akár 24 órán belül!

Eszközös vizsgálatok

Eszközös vizsgálataink kiegészítik , esetekben megerősítik az orvos által feltételezett diagnózist. Az analízist követően a szakorvos egyénre szabott terápiával segíti az Ön egészségének javulását.

!
Figyelem!

Felhívjuk a Tisztelt Páciensek figyelmét, hogy az elmulasztott megjelenés és le nem mondott időpont egy újabb időpont/bejelentkezés esetén 10.000.- felárral lehetséges.

Köszönjük megértésüket!